
|
|
|
|
| Kolozsnéma | Tanyaszínház | Art Feszt | Multi-kulti |
JÁRÁSI DAL- ÉS TÁNCÜNNEPÉLY - 2010. július 11. /vasárnap/
tovább

Évzáró Vágfüzesen
A rossz idő dacára sokan eljöttek a vágfüzesi Csemadok Helyi Alapszervezet évzáró tagsági gyűlésére, amelyet a szervezet elnök asszonya Ruhás Terézia nyitott meg. Az igényesen összeállított műsorban egyaránt volt népdal, vers, furulya játék és a jókedv fokozására még viccek is elhangzottak.
Kiértékelték az elmúlt évet, sajnálták, hogy a karácsonyi váróra nem került sor, amelyet az influenza járvány hiúsított meg.
Egy perces néma főhajtással emlékeztek meg elhunyt alapító tagjukra, Balogh Imre bácsira.
Összeállították a 2010-es munkatervet, amelyben számos kiváló programot tartalmaz.
Január 31-én emlékezett a Csemadok ógyallai alapszervezete a szövetség 60. születésnapjára. A megemlékezés egyszersmind évzáró taggyűlés is volt. A színvonalas rendezvényre közel 150 ember volt kíváncsi. Felléptek: Varga Anna, az Őszirózsa asszonykórus, a Bellő néptánccsoport, az ovisok csoportja, a helyi magyar alapiskola díjnyertes népdalénekesei és a helyi társastánccsoport tagjai. kocskovics Gabriella beszámolójában értékelte az elmúlt esztendőt és méltatta az ógyallai Csemadok közel hat évtizedét. Ezután kitüntetéseket adtak át a több évtizede, illetve a jelenben dolgozó Csemadok tagoknak. Külön figyelmet érdemel, hogy kulturális munkájáért több, mint tíz tizenéves vehetett át emléklapot az alapszervezettől. Az ünnepi taggyűlés vendégei Zemko Margit polgármester, Petheő Attila a Csemadok TV elnöke és Dibuz János iskolaigazgató beszédeikben a tagságnak a magyarságért végzett munkáját méltatták és a közös tennivalókra hívták fel a figyelmet. Zárszavában az elnöknő Kocskovics Gabriella kitért arra, hogy csatlakoztak az "egy euróval a magyar iskoláért" felhíváshoz. Az összegyűjtött összeget a február eleji beíratkozűás alkalmával adják át a Feszty Árpád Alapiskola vezetőinek.
A Csemadok Karvai Alapszervezetének évzáróján egy kicsi, de annál ütőképesebb és lelkesebb csoportot ismerhettünk meg. Az alapszervezet összlétszáma nem éri el az 50 főt, ennek viszont van egy óriási előnye. Minden egyes tag a szívügyének tartja az alapszervezet küldetését, és nem sajnál áldozatot hozni érte.
Megtudhattuk, hogy ebben az évben is nagyon aktív lesz a hagyományőrző éneklőcsoportjuk, alig lesz olyan hónap, amikor ne lenne alkalmuk a fellépésre.
Dicséretes, hogy szoros és gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak Karva önkormányzata mellett működő kulturális bizottsággal, emellett egy másik, határon átívelő együttműködésről is szó esett, a Karvai Alapszervezetnek ugyanis vannak már önkéntes tagjai a Duna túloldalán fekvő Lábatlanból is.
ÉRTESÍTÉS
Tisztelettel értesítem, hogy a XIX. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny körzeti fordulóinak helyszínei és időpontjai a következők:
2010. február 15. /hétfő/ Gúta – Városi Művelődési Központ
2010. február 16. /kedd/ Lakszakállas – Helyi Művelődési Központ
2010. február 17. /szerda/ Bátorkeszi – Helyi Művelődési Központ
2010. február 18. /csütörtök/ Ógyalla – Feszty Árpád Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
2010. február 19. /péntek/ Komárom – Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Kérem Önöket, hogy az iskolai fordulóban tovább jutott tanulók adatait, akik indulnak a körzeti versenyen /névsorban: kategória, név, előadott mű, osztály, vagy benevezési lap/, szíveskedjenek legkésőbb 2010. február 8-ig a Csemadok Komáromi Területi Választmány címére eljuttatni.
Kérem a felkészítő tanárokat és a versenyzőket, hogy a kijelölt helyszínen a kijelölt napon 8.00 óráig szíveskedjenek megjelenni.
A XIX. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny
járási forduló: 2010. március 11. Komárom, Városi Művelődési Központ
országos elődöntő: 2010. március 24. /érsekújvári járás /
országos döntő: 2010. április 22-23-24. Rimaszombat
A Csemadok Nemesócsai Alapszervezetének évzáró tagsági gyűlése a Csemadok megalakulásának 60. évfordulója jegyében
Az elmúlt vasárnap (2010. január 24.) egy nagyon szép és tartalmas ünnepségnek lehettünk tanúi Nemesócsán a helyi Csemadok alapszervezet 60 éves jubileumi megemlékezésén.
A közel három órás programban szerepeltek a Csemadok mellett működő kulturális csoportok, fellépett a Kodály Zoltán énekkar, majd a mazsorett csoportok következtek. Közben meghallgathattuk Nagy Julianna elnöknő az elmúlt 60 évről összeállított beszámolóját. A nagy múltra tekintő alapszervezet munkájáról a régi színdarabokról, ünnepségeről szólt, majd a jelenről. A szervezetnek voltak jobb, mégjobb korszakai, de bizony voltak olyan évek is a közelmútban, hogy működésük csak formális volt. Öt évvel ezelőtt gyökeres változás történt, Julika vezetésével megújult a nemesócsai Csemadok. Új csoportok alakultak, bálok, kirándulások, énekes délutánok szervezésébe fogtak.
Az ünnepség keretében oklevéllel köszöntötték tagjaikank és támogatóikat .
A programot a szintén a helyi Csemadok mellett működő NEFISZ színjátszó csoport előadása zárta, Toldi, ahogy mi látjuk címmel. A darab rendezője és vezetője Csorba István, aki szeretettel ajánlja mindenki figyelmébe ezt a darabot.
Fiatalok koszorúztak az 1994-es nagygyűlés emléktáblájánál
A komáromi Csemadok székház előtt családias hangulatban zajlott a szombat délutáni koszorúzás a tavaly az 1994-es komáromi nagygyűlés emlékére avatott emléktáblánál. Sámson Gizella szavalata után a Csemadok járási elnöke Petheő Attila beszélt, aki a hallgatóság figyelmébe egy neoliberális politikus beszédét ajánlotta, aki 1994-ben az autonómiára és az egységre esküdött, ugyanez az A. Nagy a jelenben magyar összefogás ellen tesz. A szónok szerint ez is jelzi, hogy a megengedő, köpönyegforgató liberális politizálás nem jelenthet kiutat a felvidéki magyarság helyzetéből. Zárszavában Less Károly egy új komáromi kezdeményezéssel örvendeztette meg a hallgatóságot. Beszámolt arról, hogy helyi lokálpatrióta fiatalok a város hagyományainak megóvása és fejlődése érdekében összefogtak. Évente Alapy Gáspár díjat szándékoznak átadni a várost méltó módon képviselő komáromi polgárnak, ápolni kívánják a Jókai filagóriát, illetve komáromi vállalkozásokat előtérbe helyező kampányt indítanak.
A rendezvényen megjelent a Via Nova ICS országos elnöke Nagy Péter, Bölcs József, Szabó Olga és Halász Béla megyei képviselők, Horváth Kornél, Stubendek László, Dékány Gábor, Novák Tamás önkormányzati képviselők, koszorúztak a komáromi és gútai Via Nova ICS alapszervezetek képviselői.
Csemadok a fiatalokkal
Elmúlt péntek újra a Száll a hír nyelvtörvény ellenes turnéról szólt. A Csemadok Komáromi Területi Választmánya, a Via Nova ICS és a hiphopfelvidek.org közös rendezvényén Sub Bass Monster mellett a hazai fellépők Mackenzy és José is helyet kaptak. A Halász Béla megyei képviselő jelölt védnöksége alatt zajló rendezvényen több, mint 200 fiatal szórakozott.
60 éves Csemadok alapszervezet Keszegfalván
Keszegfalván a Csemadok 60. születésnapjára emlékezett a helyi kultúrházban a több, mint félszáz megjelent. a helyi iskolások műsorót Bölcs Gerő szavalata színesítette, Nagy Gyulának a helyi Csemadok történetét összefoglaló szavait taps kísérte. A rendezvényen Kertész Ildikó az alapszervezet elnöke emléklapokat adott át a szervezetet támogatóknak és velük együtt dolgozóknak.
"Dalolj táncolj velünk" tömegeket mozgat
Naszvadon 500 kultúrbarát tekintette meg a Csemadok alapszervezete által szervezett rendezvényt, amin fellépett az Arany Kocsi néptáncegyüttes, a győri Bogláros együttes, a Százdi citerazenekar, az ógyallai Őszirózsa asszonykórus, a naszvadi Viza Citerazenekar és a Búzavirág éneklőcsoport. Először láthatta a nagyérdemű színpadon a helyi gyerekekből 2008-tól folyamatosan verbuválódó Pettyem gyermektánccsoportot, mely úttörő kezdeményezés a járásban. Az est sztárvendége Utasi Árpi délvidéki mesemondó volt. Délután Dobosi Róbert a helyi szervezet elnöke nyitotta meg az "Izsai népviseletek képekben" és a felvidéki babák kiállításást.
Minden Csemadok tagnak: Egy eurót a magyar iskoláért!
A Csemadok fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte ma a Csemadok Komáromi Területi Választmánya a zsúfolásig megtelt bátorkeszi kultúrházban. Elismerő oklevelet vehetett át 65 tag az elmúlt évtizedben végzett munkájáért. Külön oklevelet kaptak az alapszervezetek és a Csemadok munkáját segítő települések polgármesterei. Szentpéter lakosai nevében Jobbágy József polgármester, Martos közössége nevében Erdélyi Zoltán önkormányzati képviselő, Bátorkeszi község nevében Sipos József polgármester vett át elismerő oklevelet. A Csemadok oklevelet adományozott a Szövetség a Közös Célokért irodahálózatának, mellyel köszönetet mondott alkalmazottainak és Pogány Erzsébet irodaigazgatónak, hiszen az elmúlt évtizedek legnagyobb állagjavítási munkáit neki köszönheti a szervezet. Im Memoriam oklevelet adományoztak Kiss Mihálynak, Németh Évának, Szobi Kálmánnak, Kurucz Lujza. A kitüntettek nevében Czékus Dezső szólt az egybegyűltekhez reményét fejezve, hogy egyre több fiatalnak tudják átadni a csemadokos stafétát.
A rendezvényen megjelent Csicsó, Megyercs, Búcs községek polgármesterei is.
A jubileumi ünnepségen Petheő Attila járási elnök beszédében új, a magyar iskolákba való beíratkozást ösztönző programot hirdetett hiszen, mint mondta: "a Csemadok nélkül nincs magyar érdekképviselet, nincs magyar jövő a Felvidéken". Felkérte az alapszervezeteket, hogy még ebben az esztendőben kezdjenek gyűjtést a tagjaik között és lehetőleg minden Csemadok tag a Komáromi járásban támogassa egy euróval a községében magyar iskolába iratkozó gyerekeket.
A rendezvény résztvevőit köszöntötte Hrubík Béla országos elnök is, aki beszédében az elmúlt 60 évre emlékezett. Az ünnepi közgyűlés az Érsekújvári Rockszínpad 56 csepp vér című zenés darabjának fergeteges bemutatójával zárult. A rendezők külön köszönetet mondtak a házigazda Bátorkeszi csemadokosainak és Sipos József polgármesternek a szíves vendéglátásért. (cstv)
Csemadok Multi-Kulti Fesztivál Szentpéteren
Harmadik alkalommal rendezte idén a Csemadok Komáromi Területi Választmánya Szentpéteren Multi-Kulti Fesztiválját. Az idei rendezvény az Érsekújvári Operettkvintett bő egy órás fellépésével kezdődött, majd a Deme László vezette ógyallai Bellő néptáncegyüttes műsora következett. A Komáromi járásban a gyermeknéptánc egyik fellegvárának számít a Feszty Árpád Alapiskola műhelye, amely évről évre magasabb színvonalú produkciót mutat be. A rendezvény végén a komáromi nyugdíjas klub szlovák nyelvű női dalköre a Čakanka gondoskodott a jó hangulatról. Külön unikumnak számított Sátek Ilona szólóénekes szlovák nyelvű előadása, akit Oláh Sándor zongorán és Rigó Pál hegedűn kísért.
A rendezvényt Jobbágy József Szentpéter polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, hogy a rendezvénynek az idén még nagyobb a jelentőssége, hiszen a régióban élő nemzetiségek közeledését szolgálja egy mesterségesen gerjesztett konfliktusoktól hangos időszakban. A Csemadok járási elnöke Petheő Attila kifejtette, hogy őt mindig magyarként a szomszédok tiszteletére nevelték vallási vagy nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül. Azt azonban sosem mondták neki, hogy azt a szomszédot is becsülni kell, aki az ő kertjéből a kerítésen átmászva lopja az almáját - hangsúlyozta.
A színvonalas rendezvény magyar-szlovák nótázással és borozással zárult.(csktv)
MULTI KULTI
tovább
Száll a hír
Elkészült Sub Bass Monster a nyelvtörvény elleni száma, melyet az augusztus 28-i komáromi Száll a hír rendezvény apropóján készített a neves előadó. A több száz fiatalt mozgató rendezvény szervezői ezúton jelzik, hogy az elmúlt héten sorozatos hacker támadások érték a hiphopfelvidek.org oldalat. Az oldal helyreállítása jelenleg is folyamatban van.
Örömmel jelezzük, hogy a Csemadok Komáromi Területi Választmánya, a Via Nova Ifjúsági Csoport komáromi alapszervezetének és a hiphopfelvidek.org együttműködése nem szakad meg. Az augusztus 28-i rendezvényen készült garffitiket Dunaszerdahelyre és Érsekújvárra kölcsönözzük szeptember folyamán. Száll a hír címmel e két helyszínen koncertel egybekötött "Fiatalok a nyelvtörvény ellen" graffiti kiállítás lesz.
Mista Slota (Sub Bass Monster)
A Csemadok Komáromi Területi Választmánya autóbuszt indít a 2009. szeptember 13-án Dunaszerdahelyen rendezendő DAC - Slovan labdarúgó mérkőzésre. További információ: csemadoktv.komarom@gmail.com
Csemadok Komáromi Területi Választmánya, Via Nova ICS komáromi alapszervezete és a hiphopfelvidek.org közösen tiltakozik a nyelvtörvény ellen 2009. augusztus 28-án, 16 órától az észak - komáromi korcsolyapályán (rossz idő esetén a röplabdacsarnokban)
Fellépők:
José, Mackenzy, Micro Tenors, Blokk, Rapartoar, butik, Mc Laren, Attilah
and Jakuza, Andreas, DJ 50, DJ Fegz, Dj Győremix, DJ Hmad, Fluor
Filigran, FankaDeli, Hősök, Diggieman
Kísérő programok:
break bemutató, graffiti "mondj nemet a nyelvtörvényre" témával
Spot
A Csemadok hagyományőrzőinek fesztiválja volt Kolozsnémán
Vasárnap rendezte hagyományos járási dal - és táncünnepélyét a Csemadok Komáromi Területi Választmánya Kolozsnémán. Tóth Vera koncertje után a rendezvényt megnyitó Szalay Rozália Kolozsnéma polgármestere az idén 50. éve rendezett ünnepet és a 60 éves Csemadokot méltatta. Petheő Attila járási elnök kifejtette, hogy a jogfosztó nyelvtörvény ellen a Csemadok az összefogással küzd, ahogy a felvidéki magyarság jövőjét is csak az egységes magyar érdekképviseletben látja. A több ezer ember előtt zajló, estébe nyúló rendezvényen a hagyományőrzőké volt a főszerep. A fesztivált a Budapesti Utcaszínház Lúdas Matyi előadása és kézműves foglalkozások színesítették, zárásként az Érsekújári Rockszínpad musical összeállításának tapsolhattak a nézők.
tovább
A Csemadok Komáromi Területi Választmánya Kolozsnéma Önkormányzatának társrendezésében július 12-én (vasárnap) tartja Járási Dal - és Táncünnepélyt, melyet 50 éve rendeztek először a községben. 14 órától a Megasztárból ismert Tóth Vera lép fel. A félezer Csemadokos hagyományőrző mellett lesz hastánc bemutató, kézműves foglalkozások, ugráló vár, faluszínház, musical részletek és tombola. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!tovább
Fiatalok százai buliztak az Art Fesztiválon
Az európai választások napján tartotta a Csemadok Komáromi Területi Választmánya Art Fesztivál Művelődés Táborát Gútán. Délután családi programokkal, kézműves foglalkozással, ugrálóvárral és az Árgyélus zenekar táncházával várták a borús időben a gútaiakat. A őrsújfalusi ÉS!? Színház előadsására kezdett gyülekezni a közönség. Ekkor már több, mint száz érdeklődő figyelte a tavalyi Jókai Napok győzteseit. A George On The Moon együttes koncertjére kezdett igazán gyülekezni a környék fiatalsága. A felvidéki magyar hip-hopot képviselő Jakuza feat Mackenzy és a BLOKK zenekarok fergeteges koncertet adtak. Ezután az Érsekújvári Rockszínpad rövid műsora következett. A Kerecsen együttes koncertjét már megközelítőleg félezer jórészt 15-25 év közti fiatal hallgatta. Az idén harmadik alkalommal megrendezett Csemadok művelődési tábor a kulturális szövetség mai életében jószerével az egyetlen olyan rendezvény, amely a kor igényeit figyelembe véve igyekszik megszólítani a bulizni vágyó fiatalokat. A szervezők szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy fiatalok tömegét sikerült a nem éppen kedvező időjárás ellenére a színpad elé csalogatni. A főszervező Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke Petheő Attila kijelentette, hogy még az idén hozzálátnak, egy valószínűleg kezdetekben alacsony költségvetésű, felvidéki magyar Csemadok hip-hop fesztivál megszervezéséhez. Külön köszönet a társrendezőknek: a Nagy Péter vezette Csemadok helyi szervezetének és Halász Bélának a Via Nova Ifjúsági Csoport tisztségviselőjének. (csktv)tovább
Befejeződött az Országos Népművészeti Fesztivál Martoson
Pénteken kezdődött Martoson a 43. Országos Népművészeti Fesztivál, melynek fő szervezője a Csemadok Komáromi Területi Választmánya volt. A nyitónapon a fesztivál kísérőrendezvényeire Hetényen, Naszvadon, Bajcson és Vágfüzesen több száz ember volt kíváncsi. Martoson izsai népviseleti fotókiállítás és színvonalas hangverseny csalogatta a rossz időben is a kultúrát választókat.
Szombaton az idő nem fogadta kegyeibe a rendezvényre látogatókat. Ennek ellenére gulyásfőző versennyel, kézművesfoglalkozásokkal, gyermekjátékokkal, népi étel - és italkóstolóval fűszerezett rendezvény több, mint ezer látogatót vonzott. Nagy sikere volt a koradélután rendezett Palya Bea koncertnek, melyre közel négyszáz ember volt kíváncsi a református templomban. Az izsai hagyományőrzők lakodalmasa megtöltötte a martosi kultúrházat és a zséreiek produkciója is sikert aratott a vízi színpadon. A fesztivál kicsúcsosodását jelentő, közel ötszáz táncost felvonultató néptáncgálára a vihar miatt a kultúrházban került sor. A felvidéki szakmai műhelyek nagy sikert arattak.
A 43. Országos Népművészeti Fesztivál vasárnap délutáni programját az eső ismét elmosta. A kultúrházban azonban így is megtekinthette a kezdetben gyér számú nagyérdemű Korpás Éva rövidített műsorát. Három órától a fesztivál zárógáláján azonban a pozsonyi Ekonóm Táncegyüttes és a martonvásári Százszorszép Táncegyüttes műsora hatalmas közönségsikert aratott, az addigra megtelt kultúrházban. Az előadások közben környékbeli kézművesek tanították az érdeklődőket. Az Országos Népművészeti Fesztiválnak fiatalos lendületet adott a megújult helyszín, amely szívesen látja a rendezvényt a jövőben is. A Csemadok járási elnöke zárszavában köszönetett mondott a háromnapos rendezvény rendezésében és lebonyolításában segédkező martosiaknak, a kiváló házigazda Keszeg István polgármesternek, a kultúrház hangosításást megoldó Stugel Tibornak és a fellépő táncegyüttesek vezetőinek. Petheő kiemelte a szakmai munkában segédkező Volner Nagy Melindát, Nagy Mirtillt, Juhász Esztert és Hanusz Zoltánt.
43. Országos Népművészeti Fesztivált Programja
Naszvadon a Csemadok 60. születésnapja alkalmából, munkájuk elismeréseként díjat vehettek át:
Ledniczky József, Pápes Irén és Pápes Karola, Gerhát Vilmos, Moravcsik Géza, Vlahy Jenő, Fekete Zoltán, Knapec Valéria, Tóth Lajos, Németh Gyula, Szombath András és Holop Ferenc.
Volt elnökök(élők)
Dobosi József,Lakatos Pál, Dibusz János Dudák Ferenc,
in memoriam tiszteletbeli örökös vezetőségi tagokká választották a volt elnököket:
Polgár József, Cuczor Gyula, Bencsik András, Csontos István, Kelemen Sándor, Haris Gáspár és Lalák Sándor.
Megfiatalodott a Komáromi járás Csemadok elnöksége
Tisztújító járási konferenciát tartott az elmúlt szombaton a Csemadok Komáromi Területi Választmánya. A közgyűlésen megjelent közel 60 küldött egyhangúlag szavazta meg járási elnöknek Petheő Attilát. A megfiatalodott járási elnökség az elnökkel együtt tizenegy tagú lett, a tagjai: Szalay Rozália, Sámson Enikő, Ölveczky Balázs, Lajos András, Németh Péter, Nagy Péter, Kocskovics Gabriella, Dobosi Margit, Domonkos Zsuzsa, Szabó Csilla. A közgyűlés küldötteket választott a Csemadok országos tisztújító kongresszusára is. Elfogadta az országos kitüntetésre javasoltak névsorát és a Csemadok 60. születésnapjára szervezett program helyszínét és időpontját. A szervezet fennállásának 60. évét a Komáromi járásban október 24-én, Bátorkeszin ünnepli a járásban több, mint 5100 taggal büszkélkedő magyar kulturális szövetség.
A megjelentek elfogadták a járási Csemadok 2009-2012-es programpontjait, melyben kiemelt szerepet kap az ifjúság, az alapszervezetek felkarolása, táncház mozgalom indítása, a járási amatőr színjátszók integrálása és a közösségépítő sport- és rekreációs programok szervezése.
Szó esett a Martoson május 29-31-én sorra kerülő Országos Népművészeti és Pünkösdi Fesztiválról is - ahol Palya Bea, az Ifjú Szívek és a Szőttes lesznek a sztárvendégek- ád az idén július 12-én megrendezendő 50 éves kolozsnémai Járási dal - és táncünnepályről is. (cstv
Váci Mihály Te Bolond címu versével a Csemadok Komáromi Területi Választmánya az idén Csemadok Életmu Díjjal jutalmazott Újváry László elott tiszteleg március 15-i megemlékezésén és minden olyan Csemadokosnak ajánlja, aki az elmúlt 60 évben a felvidéki magyar közösségért tett: tovabb
Vágfüzesen március 13-án emlékeztek az 1848/49-es szbadságharcra. A megemlékezésre az eső miatt családia, meghitt közegben került sor a helyi Csemadok alapszervezet rendezésében
Jegyzokönyv :A Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulójáról
60 éves a Csemadok "Értéket őrzünk"
Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Csemadok Komáromi Alapszervezete 2009. március 15-én (vasárnap) az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezik
16.30 Jókai szobor
Beszédet mond: Mészáros Alajos, egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő jelölt
Váci Mihály: Te Bolond című versét Varga Katalin, a Mariánum Egyházi Iskolaközpont diákja mondja el.
Fellépnek a Martosi Hagyományőrzők
17.00 Klapka szobor
Beszédet mond: Szarka László, az MTA Kisebbségtudományi Intézetének igazgatója
Petőfi Sándor: Élet vagy halál című versét Less Károly mondja el.
Fellép a Concordia vegyeskar
A Pro Arte Danubií Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás 2009 március 13-án, 17 órakor az észak-komáromi Limes Galériába hívja Önt a Hommage a Esterházy János, festmény, szobor-és grafikai gyűjtemény bemutatójára, amelyen felvidéki magyar és anyaországi képzőművészek emlékeznek műveiken keresztül a mártír politikusra.
A kiállítást megnyitja Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. A kiállítás védnöke Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke.
Komáromi járásban a Batthyány Lajos a hadseregszervező miniszterelnök című kiállítás
A Csemadok Komáromi Területi Választmányának Batthyány Lajos a hadseregszervező miniszterelnök című kiállításának az elmúlt héten Bátorkeszin és Dunaradványon volt megnyitója. Bátorkeszin a népes érdeklődőt Siposs József polgármester köszöntötte, majd Zakar Péter a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a kiállítást. Ezután Pelle István helyi történelemtanár méltatta gróf Batthyány Lajos életútját. A szervezésben Szenczi Júlia és a helyi Csemadok alapszervezete segédkezett. A kiállítás három napig volt megtekinthető a településen. Ez idő alatt megközelítőleg kétszáz iskolás tekintete meg. Dunaradványon megtelt a kultúrház az első magyar miniszterelnöknek szentelt kiállítás megnyitóján. A Csemadok helyi elnöke Varga Katalin köszöntötte az egybegyűlteket a helyi dalkör műsora után. Ezután Petheő Attila járási elnök a Csemadok születésésnek 60. éve kapcsán szólt az egybegyűltekhez. A mártírhalált halt gróf életútjáról Tárnok Matild a helyi alapiskola igazgatőnője tartott élvezetes előadást.
A Mariánum Egyházi Iskolaközpontban Mózes Endre méltatta az első felelős Magyar miniszterelnököt. Ezután Madarász Róbert igazgató beszédében a hit-szabadság-nemzet egységét domborította ki Batthyány Lajos munkássága kapcsán.
Csallóközaranyoson Varjú Éva polgármester asszony fogadta a szép számú érdeklődőt. A hadseregszervező miniszterelnök életéről Váradi Kornélia iskolaigazgató beszélt, majd Petheő Attila nyitotta meg a kiállítást, kiemelve Batthyány azon értékeit, melyek mai politikai vezetőinkből hiányoznak.
A Csemadok Komáromi Területi Választmányának újszerű vállalkozása a vándorkiállítás szervezése. A járási Csemadok ezekkel a rendezvényeivel a szervezet 60. születésnapjára kíván emlékezni. A komáromiak idei rendezvényeik mottójául az "Értéket őrzünk" mondatot választották. Ezt tették a Batthyány vándorkiállítással is, hiszen a négy helyszínen közel ezren tekintették meg az igényes anyagot.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
Nyilatkozat
Az 1994-es komáromi nagygyűlésre emlékezve megállapítjuk, hogy az eredeti elképzelések ellenére a rendezvény nem nyilvánította ki a szlovákiai magyar nemzeti közösség teljes körű önrendelkezésének igényét.
Az elmúlt másfél évtized azt bizonyította, hogy a szlovákiai magyarok jogállása romlott, létszáma és arányszáma csökkent, és folyamatosan újabb alapjogaink csorbulnak az önkormányzatiság, az anyanyelvi oktatás és a nyelvhasználat, valamint a közélet terén egyaránt.
Az aláírók éppen ezért határozottan kinyilvánítják, hogy nemzeti létünk és kulturális örökségünk megőrzésének alapja az önrendelkezés elérése, vagyis az, hogy szülőföldünkön önmagunk sorsáról magunk dönthessünk. Ez a jog minden népet és nemzetet megillet, lemondani róla nem lehet, a nemzetközi jogrend garantálja, de kérni kell.
Kérjük ezért közéletünk vezetőit, a civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy egyetértésüket aláírásukkal erősítsék meg.
Kelt: Komáromba, 2009. január 10-én, az 1994-es komáromi nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen
Kezdeményezők:
Bölcs József (Komáromfüss), Kovács András (Kaposkelecsény), Komjáti Attila (Torna), Mihályi Molnár László (Szepsi), Halász Béla (Gúta), Stugel Tibor (Érsekújvár), Retkes János (Párkány), Retkesné Svajcer Ildikó (Párkány), Dániel Erzsébet (Nána), Gömöry Lóránt (Ipolynyék), Palkovics Blanka (Párkány), Hrubík Béla (Ipolynyék), Urbán Aladár (Ipolybalog), Papp Sándor (Kalonda), Szabó Olga (Path), Petheő Attila (Komárom), Varga Tibor (Kaposkelecsény)
Aláírók:
Duray Miklós (Pozsony), Pázmány Péter (Dunaszerdahely), Pásztor István (Komárom), Nagy Jenő (Gúta), Novák Tamás (Komárom), Oriskó Norbert (Galánta), Szkukalek László (Nemesócsa), Pogány Erzsébet (Somorja), Szabó Edit (Bátorkeszi), Sámson Gizella (Izsa), Sámson Ferenc (Izsa), Bulajcsik Júlia (Izsa), Fegyveres Nargit (Csilizradvány), Viola Pál (Komárom), Oláh György (Komárom), Sagát István (Komárom), Szobi Eszter (Búcs), Kürthy Jolán (Komárom), Bognár Margit (Komárom), Sebők András (Komárom), Bagócsi Béla (Zselíz), Nagy Imre (Andód), Bósza János (Komárom), Galla Nagy Imre (Érsekújvár), Timko Lívia (Nagykapos), Stubendek László (Komárom), Kakas Pál (Nagysalló), Nagy János (Helemba), Névery Erzsébet (Komárom), Mácza Mihály (Komárom), Andrássy Ferenc (Dunaszerdahely), Batta György (Komárom), Kele Lajos (Tardoskedd), Szabó József (Naszvad), Száraz József (Udvard), Takács Péter (Komárom)
A választott képviselők és polgármesterek 1994-es komáromi nagygyűlésének 15. évfordulója alkalmából a CSEMADOK Komáromi Területi Választmánya
2009. január 10-én, szombaton 17.00 órai kezdettel
a CSEMADOK komáromi székházában
/Komárom, Kossuth tér 3./
emlékező gyűlést tart, melyre tisztelettel
meghívja Önt.
Program:
17.00 Emléktábla avatás a Csemadok homlokzatán. Részlet hangzik el Dsida Jenő: Tükör előtt című verséből. Köszöntőt mond Petheő Attila. Avató beszédet mond Duray Miklós.
17.30 Visszaemlékezés az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlésre. Visszaemlékezést tart Pásztor István. A diskurzut Bölcs József vezeti.
Dobosi Róbert a Naszvadi alapszervezet új elnöke
Évzáró taggyűlését tartotta december 21-én a Csemadok naszvadi alapszervezete. A kultúrházban a leköszönő elnök Dudák Ferenc keresztelte meg a Búzavirág népdalkör és a Viza citerazenekar közös, újonnan megjelent CD-jét. Ezután tisztújításra került sor. Az új elnök Dobosi Róbert megköszönte a 17 éven át elnökösködő Dudák Ferencnek eddigi munkáját. Zárszavában az alapszervezet vezetője fő céljának nevezte meg az egyetemes magyar nemzethez való tartozás erősítését, illetve a magyar kultúra és hagyományok ápolását.



